Medugorje

Egy-egy ilyen mérföldkő. lehet tragikus esemény, vagy akár olyan pozitív töltésű élmény, ami a hitet erősíti meg az emberi lélekben, felekezeti hova tartozás nélkül.

Az én élményem története:
1981. június 24-én két leány – a 15 éves Ivanka Ivanković és a 16 éves Mirjana Dragičević - a faluból délutáni sétára indultak a nagy hőségben. A házakon túl a Crnica hegy felé vették az irányt.

Visszafele jövet Ivanka felpillantott jobbra a Podbrdo hegyre, s egy fényben ragyogó, fiatal nő alakjára lett figyelmes:
- Nézd, ott a Szűzanya!
Mirjana megjegyezte, hogy a ruhája nem ebből a korból való s, hogy gyermeket tart a karjában. Ivanka már ekkor biztos volt benne, hogy a Gospa, azaz a Szűzanya áll előttük. Miközben a hölgyet figyelték, megérkezett Vicka aki tisztán látta a nőalakot, aki ezüstös szürke ruhában égszínkék szemekkel, kicsi szív alakú szájjal, fehér fátyollal állt, mely alól fekete hajtincsek bukkantak elő. Arca szabályos rózsaszín és feje körül 12 csillagból álló „korona” lebegett, gyermekét pedig fátylával takarta.Puha felhőn állt, mely kicsivel a föld felett lebegett.

Otthon lelkendezve mesélték mindenkinek, mit láttak, de a szülők megfontoltságra intették őket:
Mások kinevették, sőt ugratták is őket.
Másnap Ivanka, Mirjana és Vicka fél hat tájban elindultak a Crnica-hegy lábához. A velük levő asszony ekkor azt mondta nekik:
- Szaladjatok, hát nem látjátok, hogy hív benneteket!
Az asszonyok csodálkozva nézték a gyerekeket, akik olyan gyorsan siettek felfelé a kövek és bozótok ellenére, mintha egy láthatatlan kéz emelte volna őket oda. Háromszor erős villanás cikázott át a tiszta égbolton, -amit mindenki látott- s ekkor a kis Jakov térdre rogyott és felkiáltott:
- Látom a Szűzanyát!

Később Vicka, két fiú – a 20 éves Ivan Ivanković és a 16 éves Ivan Dragičević társaságában visszatért és ők is látták a tüneményt.
A falu szélénél a 13 éves Milka Pavlović-al találkoztak, aki megkérte őket, hogy segítsenek neki a juhokat haza hajtani. Ivanka megkérte őket, hogy előtte nézzék meg azt a helyet, ahol ő a Szűzanyát látta. Mikor odaértek mindnyájan látták a csodálatos nőalakot.
A gyerekek szerint a Szűzanya 20 évesnek tűnt, nyúlánk, arányos testalkatú, szépségét pedig nem lehetett szavakba foglalni. Hangja olyan csengő hangzású, hogy nehéz elmondani annak, aki nem hallotta. Szeme olyan kék árnyalatú volt amilyet még sohasem láttak.

1981. június 27-én, a jelenések negyedik napján, a belügyi szervek a kis látnokokat erőszakkal magukkal vitték Čitlukba orvosi vizsgálatokra. Míg a gyerekek vizsgálaton voltak fra Jozo atya megérkezett a plébániára, ahol megtudta, hogy a nép már tömegesen özönlik a faluba, mert a gyerekeknek megjelenik a Szűzanya.
Péter és Pál apostol ünnepén, június 29-én kora reggel megjelent a rendőrség a faluban, hogy a látnokokat a mostani elmebetegek kórházába vigye. Elvitték őket először a hullaházba, ahol kibírhatatlan bűz terjengett, majd bevezették az elmebetegek közé a gyerekeket. Ezek után vitték el a pszichiáterek elé, akik között beszervezett kommunista ügynökök megfigyelőként részt vettek.
Részemről ide idézném Ivancsó Sándor görög katolikus atya, aki velünk utazott a zarándoklatra, információját és véleményét:
"Az első jelenések idején Jozo Zovko ferences atya volt a međjugorjei Szent Jakab (a zarándokok védőszentje) plébániatemplom plébánosa.
Először ő sem hitte a jelenések valódiságát. Egyik este – elmondása szerint – ő is látta a Szűzanyát, ekkortól kezdve állt igazán a gyermekek, illetve a jelenések mellé. A jelenlévők elmondása alapján „történhetett valami az atyával” az esti imádság közben.
A rendőrség letartóztatta, majd börtönbüntetése egy részének letöltése után helyezte át elöljárója arra a helyre, ahol voltunk, ahol a görög-katolikus Szent Liturgia (mise) volt. Ez a hely Tihaljina. Ide hozták számára az olasz zarándokok a „szép” szobrot. Később más plébániára került, aztán megint máshová, én nem igazán tudok többet róla, hogy jelenleg hol van ő. Találkoztam írásával, ahol az üzenttel kapcsolatban elmélkedést fogalmazott meg, de a szolgálati helye nincs feltüntetve.
Az egyházi megítélése az atyának nem teljesen egyértelmű, mert a mostani püspök elég kritikusan áll Međugorjéhoz, nem is előzheti meg a Vatikán véleményét, s egyelőre nincs igazán miről hivatalos állásfoglalást kiadni, amíg tartanak a jelenések. Jozo atyát igencsak negatív színben tüntetik fel, sokszor egy-egy kiragadott és félremagyarázott mondat alapján.

A másik dolog, hogy Međugorje már nem a látnokok, vagy a jelenések, üzenetek miatt az ami, hanem „beindult” és „önműködővé vált”, hiszen az emberek jönnek imádkozni, elvégzik gyónásukat, áldoznak, keresztutat, rózsafüzért végeznek. Mi sem találkoztunk most sem látnokkal, sem atyákkal külön, s azt hiszem, hogy mindenkinek igen sokat jelentett a zarándoklat így is.
Én úgy gondolom – természetesen ez csak a magánvéleményem -, hogy Međugorjéról beszélni, írni stb. úgy érdemes, hogy az ember azt mondja: „én ezt éltem át”, „én így éreztem”, „én ezt tapasztaltam”, „nekem ezt jelenti” stb. így meghagyva mindenkinek az egyéni döntés és vélemény szabadságát. Senkire nem lehet ráerőszakolni, s ha valaki nem akarja, úgy sem fogja sem elfogadni, sem elhinni. Ugyanakkor talán a jó tapasztalatokat és dolgokat érdemes leírni, elmondani, mert a rossz amúgy is terjed, jelen van, hatványozódik."
Jugoszlávia szétesése utolsó éveiben a zarándokforgalmat az állam többé nem akadályozta.
A jelen:
Naponta 4-5 ezer ember előtt tartanak misét, legalább 30 náció előtt.
A szertartás horvátul zajlik, de sok nyelven hallható a helyi rádió frekvenciákon.
A szervezők gondoskodnak a napi rózsafüzér, és az esti mise után mindig valamilyen egyéb "programról", mint pl.: gyógyítás, Szentségimádás, Kereszthódolat. stb.
Napközben, pedig ott a keresztút megtétele a Krizsevácon, vagy a jelenések hegyén. De, ha valaki nem akar hegyet mászni, vagy már megtette, akkor egy gyönyörű kert áll rendelkezésre, a templom tőszomszédságában, ahol a feltámadott Krisztus szobra áll. és a golgotai stációk is végig járhatók, imádkozhatóak.

Mit adott nekem Medugorje?
Különös "véletlen", hogy pont anyák napjára esett a kiutazás?
Ennek a jelentősége csak később, az élmények leülepedése folyamán tudatosult bennem.
A szerdai Szentségimádás, kiváló lehetőség, volt, hogy az emberi elme kiürüljön és beengedje az égiek által inspirált gondolatokat, elmélkedéseket. Velem is így történt.
Az ember gyarlósága folytán hajlamos a gyász pillanatában "megbocsátani", elengedni az eltávozott lelket, de,aztán, ahogy elcsitul a veszteség iránti érzelem, elkezd esetenként sérelmeket emlegetni és szép lassan rájön, ( a fejlődőképesebbje), hogy még nagyon messze van az igazi elengedéstől, megbocsátástól.
Én itt döbbentem rá, eme igazságra, és tettem helyre magamban a dolgokat, Azóta már nekem is megjelent a Szűzanya álmomban, mintegy igazolván a történteket,

A másik lényeges felismerés az volt, hogy az igazi hitérzés, nem vak. Mit értek ez alatt? Hogy felekezeti hovatartozás nélkül is lehet béke és szeretet két ember között, hiszen a velünk utazó két atya is más "részlegbe" tartozott, mégis együtt celebrálták a miséket, teljes egyetértésben.

A másik meggyőződésem, hogy az az egyházi személy, aki családban él és gyermekeket nevel, (Iváncsó atya öt gyermekes családapa) teljesen másként áll hozzá egy, főleg családi, de bármilyen emberi problémához. A családi közösségben leélt élet szélesebb látókört biztosít egy ember számára, mint az értelmetlennek tűnő cölibátus, ami megfosztja a lelket egy  fontos élménytől, tapasztalattól, ami viszont a másokon való segítést hozza elő.
Egy másik fontos tanulság, hogy a hit nem feltétlen kell, hogy bármilyen felekezethez kötődjön. Kifelé utazáskor, rajtam fejhallgató volt, amiből meditációs zene szólt, ami viszont gyönyörűen összepasszolt hangulatában a buszon utazó közel negyven ember rózsafüzér és ima "áradatával". Én is átéltem a közös "mantrázás" energia gerjesztő élményét, nekem is égett a tenyerem, és éreztem, hogy a Szűzanya reánk teríti védőpalástját. Mindezt kiegészítve, oldalra pillantva lelki mentorom békés, nyugodt arcára bennem is békét, nyugalmat ébresztett.
Köszönöm Neki.