Gyász és veszteséglélektan
2014.04.17 16:19
A legnagyobb gyászom lelki feldolgozása.
A szüleimről szeretnék írni.
Apám 18, anyám 7 éve ment el a fénybe.
Édesapámat létrabaleset érte, így váratlan és tragikus volt a halála. Édesanyám tíz évvel élte túl, miközben lassan lebetegedett. Kórházban, lassú kínok között aludt el. Szó szerint, mivel szívproblémája volt és már komoly légzési gondokkal küzdött, így altatták már a végén.
Szépen átszenderült a láthatatlan világba.
Apám halálát, nagyon nehezen dolgoztam fel. Évekig jártam a temetőt, mintha vissza tudnám Őt hozni onnan. Legalább öt évig, szinte minden héten ott voltam. Aztán egyszer történt valami furcsa.
Kényelmetlen érzésem támadt, miközben sétáltam a sírok között. Mintha taszítana valami kifelé. Megkérdeztem magamtól, mi ez az érzés? És ahogyan Jézus tanította, a kérdésre válasz érkezett, szinte azonnal. Mit keresel itt állandóan? -Dübörgött egy hang a fejemben. Az ő hangja volt, apámé!
Akkor megfordultam és kimentem. Azután már nem jártam annyit a temetőben és lenyugodtam lassan, megbékéltem a megváltoztathatatlan helyzettel.
Anyámat már egészen másképpen gyászoltam meg.
Hála és köszönet Váradi Tibor vallásbölcsész, „A halál, mint szellemi születés” című előadás sorozatának, lelkiekben felkészültebben ért a gyász.
Megtudtam belőle sok, értékes információt a köztes lét titkairól, az elhunyt lélek útjáról, a bardó "eseményeiről”.
Elsősorban azt, hogy aki meghal, az megszületik a szellemi világ számára, ahol ezt az eseményt ugyanúgy megünneplik, mint itt egy újszülött érkezését.
Tisztelet a régi embereknek, akik még a padláson, mely a ház szellemi szféráját szimbolizálja, tartották a koporsót, a szekrényben a temetési ruhát, így készülve az egyszer bekövetkező elmúlásra.
Elmagyarázta, hogyan vonul ki az emberi testből a négy alapelem egy betegség során, hogyan borul fel az egyensúlyuk a szervezetben, egyik, a másik kárára ezzel nem kevés hiányt, vagy túltengést okozva a testben és ezt meg is figyelhettem, -már amennyire objektív szemlélő tud lenni ilyen esetben valaki-, majd végig kísérhettem az érzelmi tónusokat a kezdeti sokktól a beletörődésig, hogy lélektanilag hogyan érinti a haldoklót az állapota.
A régi időkben még nem vitték el a házból pánikszerűen a halottat, mint manapság divat, hanem három napig siratták, majd a temetés után megülték a halotti tort a megboldogult tiszteletére, szép, akár vidám történeteket is felidézve, s a kedvenc zenéit, nótáit eldalolva.
Mily kifejező a magyar nyelv!
Megboldogult.
Ők még tudták, hogy a lélek egy szebb, boldogabb világba kerül, hogy a fénybe érkezik, ahonnan jött, és nem nevezték szegénynek, vagy szerencsétlennek, mint ma szokás, ledegradálva ezzel a lélek minőségét, mely a halállal megváltozik.
A mai ember jelen felfogásával megbotránkozik sokszor a halotti toron való "mulatozáson", számára érthetetlen a „sírva vigadás” ténye. Pedig, ha megnézünk egy temetést a természetközeli népeknél, ott is egy egész zenekar húzza a halott kedvenc nótáit, "síppal-dobbal" hirdetik, hogy az eltávozott, már egy jobb világban van, viszik kedvenc ételeit, mellé temetik kedvenc használati tárgyait.
De azt is megtudtam, hogy a lélek még kb. 40-50 napig a Föld szférájában, tartózkodik, így megnézheti és meg is nézi a saját temetését, kontrollálva ezzel a jelenlevők valódi(!) érzéseit, gondolatait.
Majd ez idő leteltével, jó esetben kelet felé elhagyja a bolygót és elindul a bolygószférák felé, mely a Napig tart, ott átéli a kozmikus éjfél élményét, mely egyenlő az isteni lénnyel való pillanatnyi egyesüléssel és megindul visszafelé, hogy megalkossa új éltét, az angyali hierarhia segítségével.
Jobb létre szenderült, mondták.
Ez így igaz. A másvilág, valóban egy jobb lét, egy szertettel teli békés világ, hol a lélek valóban megnyugszik. És ezt a régi emberek jól tudták.
Nem véletlen, hogy akinek halálközeli élménye volt, az esetek többségében nem akar visszatérni a fizikai világba, hiszen az eltávozó lelket sok esetben a már korábban elment rokonok, kedves ismerősök, sőt sok esetben maga Krisztus várja, a maga hatalmas mindent átfogó szeretetével.
A régiek még tudták, hogyan érkeznek a halál angyalai a beteg közelébe, néha már egy évvel korábban, -akik mellesleg nem a kaszás halálfej képében érkeznek, hanem látók elmondása szerint nagyon is szépek-, a haldoklót segíteni az átmenetekben a természetfeletti világba és a néphiedelemmel ellentétben nem riogatják az embert, hanem pont megnyugtatólag hatnak rá.
A beteg ágyánál az oda vonatkozó szakrális írásokból, könyvekből idéztek, felkészítve ezzel a haldoklót az eltávozásban a földi szférából.
Felolvastak a beteg ágya mellett a Halottas könyvből, a Bibliából, idézetekkel, példabeszédekkel bíztatták a haldoklót, hogy ne rettegjen a várható végzettől.
Az akkori emberek életét még teljesen áthatotta a hit, az Istentől való félelem, bár ők még nem tudták, hogy nem félni kell Istentől, hanem szeretni és hinni benne.
"Ismerni szeretnétek a halál titkát.
De hogyan találhatnátok meg, ha nem az élet szívében keresitek?"
Kahlil Gibran: A Próféta