Én vagyok én

Mindenki számára természetes az én tudat. De gondolkoztál már valaha is azon, hogy mitől én az én?

A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk.

Az én érzését, az ütközés élménye okozza.

Érzékszerveink működésének lényege, hogy "beleütköznek" a külvilágba. 

A szemünk a fénybe ütközik, ezen keresztül adja látás élményét, a fülünk a hangrezgésbe, a bőrünk a tapintás által érzékel, az orrunk a szagok által  szimatolja a külvilágot, míg nyelvünk megízleli azt.

Így kapunk képet a környezetünkről, a külvilágról. Így különül el a testünk minden mástól, ami körül veszi.

És, ha már elkülönül, akkor válik a tudat számára egyedivé. 

A csecsemő első három évében tanul meg általában beszélni. Ekkor még egyes szám harmadik személyben beszél magáról, bár ez főleg a szülők "hibája", hiszen ők tanítják első sorban beszélni. Persze nem róható fel senkinek, hiszen így érti meg a baba könnyen mit akarunk vele csináltatni, mit várunk tőle. A hátránya, hogy ebben a stílusban kezdi a kommunikációt. Aztán szép lassan ráébred, hogy Ő nem egy másik lény akihez szólnak, hanem azonos önmagával, így szépen megtanulja az egyes szám első személyt is. Érdekes  megfigyelni, hogy ez az a személyes névmás, mit legutoljára tanul meg.

Ha minden érzékelést megszüntetnénk, akkor viszont a hatodik érzék indul be, ami már nem tartalmaz én érzést. Ezt használják ki a meditálók is az élve eltemetéssel, vagy egy sötét barlangba zárással pl. Itt helyébe lépnek mindenféle transzcendens jelenések. Először az öt érzék szervvel kapcsolatos hamis "élmények" jelennek meg, mintegy pótolandó a kizártakat, majd idővel ki-ki a spirituális szintje szerint részese lehet egy letisztult, tőle független tapasztalásnak, ami a meg nem nyilvánult természet, vagy szellem világ része.