Psychológia-A könyv amely megváltoztatta az életem
2014.04.17 16:21
Mióta az eszemet tudom, mindig a létezésem kérdéseit kutattam. Már kis gyermekkoromban is sokat foglalkoztatott, hogy ki vagyok én, mi ez az egész, amit Nagyvilágnak hívnak körülöttem? Mi van a halál után?
Valahogy ösztönösen tudtam, hogy nem ér véget semmi az élet végén.
Persze gyermekfejjel ezt még nem így fogalmaztam meg. Mindig mondogattam magamban, hogy nem hiszek a saját halálomban-.
A régi egypárt rendszer elzárt minden lehetőséget a kutatásra, annyi tapasztalatom fiatalon, pedig még nem volt, hogy hol merre kellene keresni a témában. A család, a gyermeknevelés, a megélhetés is elvonta a figyelmem ezekről a dolgokról később.
A rendszerváltás után, azonban kinyílt a világ.
33 éves voltam ekkor.
Mily "véletlen", pont a Krisztusi kor!
Igaz, elárasztották az emberek elméjét az "azonnali megvilágosodás" lehetőségével, nem is beszélve a "hirtelen meggazdagodás" tuti receptjéről, a "teremtő" elme „hatalmával”, amely kis gyakorlással rögtön (!) elsajátítható...stb.
A könyvárusok tele voltak csillogó-villogó "csodakönyvekkel".
Ma már tudom, hogy csak a figyelemfelkeltés pszichológiáját alkalmazták a kiadványoknál a díszes külsővel, amivel a jelentéktelen tartalmat igyekeztek leplezni.
Persze jó pénzért kínáltak "tanfolyamokat", technikákat is ezekhez a témákhoz, amelyek aztán teljesen "érthetetlen" módon nem működtek, természetesen az én hibámból.
Átestem különböző "beavatásokon", amelyekről ma már tudom, hogy csak egyszerű ráhangolások a kozmikus energiákra és jó, ha nem okoznak pszichés problémákat az egyénnél. Bár erre is láttam példát.
Varázsszavakat, "mantrákat" suttogtak csak (!) az én fülembe, amelyeket természetesen nem volt szabad elárulni senkinek, hiszen akkor hatástalan marad. Később egy pszichológus felvilágosított, hogy mantrának bármilyen szó megfelel, ami "alá simul" a nyelvnek, tudatnak. A lényeg, hogy az ismételgetéssel kiürítsd a fejed a gondolatoktól.
Szóval nyakon zúdítottak a világ ezotéria szemetével rendesen. Nehezen lehetett tapasztalat hiányában kiválogatni az igazi értékeket. Megállapítani, hogy melyik szerző hiteles és melyik "találta fel a spanyolviaszt".
Aztán egy nap, 1993-ban megtörtént a "csoda".
Egy orchidea termesztőnél dolgoztam Dunaharasztiban, aki egy napon azt a munkát adta, hogy tegyek rendet a padlásán.
Itt akadt a kezembe Kaczvinszky József "Kelet világossága" c. műve. 1942-es kiadás volt!
Szokatlan volt kissé, hogy más, ilyen témájú könyv nem volt több azon a helyen. Kakukktojás, egyedi volt a sok régi regény, szakújság, divatlap között.
Később sokat töprengtem, hogy hogyan kerülhetett oda, kié lehetett, hiszen ismerve a családot, nem feltételeztem a szellemi beállítottságuk ismeretében, hogy valaki olvashatta volna. Erre utalt a tény is, hogy hol, ilyen körülmények között leltem rá. Nem a vitrinben volt a Révai Nagy Lexikon mellett.
Nem gondolkoztam, azonnal elkértem a tulajdonostól a könyvet, amit oda is adott.
Nagyon nehéz szövegkörnyezete volt, van. Az elkövetkezendő néhány évben háromszor rágtam szó szerint át magam rajta, mindig egy kicsit többet megértve belőle. Szükségem volt egy sor fogalom tisztázásra is, hiszen a legtöbb kifejezés szanszkrit eredetű benne. Akkoriban, internet hiányában ez meglehetősen nehézkes dolog volt. De még az egyéb alap kifejezéseket is nehezen értettem. Ebben nyújtott nagy segítséget Szepes Mária olvasmányos, az átlag ember számára is könnyen érthető irodalma a műfajt illetően.
Közben a könyv végén felfedeztem egy örömteli adatot. A kötet három részből állt.
Tehát volt mit tanulni!
Elkezdtem keresni, de még az antikváriumokban sem lehetett a nyomukra bukkanni.
'96-ban, pont mikor harmadszor olvastam ki, a segítségemre sietett a "véletlen".
Újból kiadták mind a három kötetet!
A második részt, már” csak” kétszer kellet elolvasni, a harmadik viszont, érdekes meglepetéssel szolgált.
Félúton le kellett tennem, mert annyira érthetetlen, felfoghatatlan volt számomra a benne rejlő tanítás.
Közel három év után vettem újfent a kezembe. Akkor viszont szinte egyszuszra kiolvastam. Nyilván közben kikristályosodott néhány információ, fogalom, hozzá jöttek újabbak, ezáltal érthetőbbé váltak a következtetések, magyarázatok.
A harmadik kötetet elolvasva érdekes tapasztalatra tettem szert. Átmentem egy fura, akkor még érthetetlen lelki változáson, amelyet a mai tapasztalat, ismeretében tudatszint emelkedésnek neveznék.
Olyan volt, mintha egy bútorokkal agyon zsúfolt kis szobából átléptem volna egy hatalmas, tágas terembe, amelyben csak néhány ülő alkalmatosságot helyeztek el, hogy a "vándor" míg keresztül megy rajta, néha megpihenhessen.
Kitárult a világ. Ettől kezdve valósággal faltam az igazi, hiteles szellemi tartalmakat. Elkezdtem a termemet "bebútorozni".
Már különbséget tudtam tenni az olcsó értéktelen „ezoponyvák” és az igazi szellemi gyöngyszemek között.
De hozott ez az út egy problémát is.
Meg kellett küzdenem a kezdő útkeresők magányával. Nem tartoztam sehova. A régi világom már kivetett magából, de az új még nem fogadott be. Ahogyan Ákos énekelte anno, "Jövőd még nincsen, a múltad már nem kell". A legnagyobb problémát a környezetem jelentette.
Kínosan titkoltam a nézeteimet, hiszen lenézik, jó esetben megmosolyogják az ilyen "csodabogarat".
Sőt, két éve részem volt egy nyilvános kigúnyolásban, kipellengérezésben is a hitemért a Netlogon.
Bár dúlt bennem a segíteni vágyás, hogy felébresszem az embereket magam körül, nem mertem megszólalni, a várható ítélkezés, előitéletek miatt.
Aztán szépen lassan elkezdtek beszivárogni az életembe hasonló felfogású emberek, különböző tudatszintekkel megáldva. Volt közöttük szerény, de akadt "megváltó" típus is bőven, aki tudja az "egyetlen" utat. Gyakorlatilag ugyanazt éltem át az emberekkel is, mint néhány évvel korábban a könyvekkel. Döbbenetes volt a hasonlóság. Aztán itt is befutott a biztos vezető, Váradi Tibor személyében. A mai napig Őt tartom a legnagyobb tudású, leghitelesebb élő tanítónak, legalábbis az én ismereteim szerint.
A tanulságot levonva: a nem mind arany, ami fénylik, itt nagyon igaz.
Egy jó időben, jó helyen felbukkanó könyv valóban megváltoztathatja egy ember életét. Persze ezt észre is kell venni, de pont Kaczvinszky könyvében olvastam az ide vonatkozó bölcsességet, hogy:
"mindig azt teszi eléd a sorsod, amire szükséged van. Legyen az jó, vagy éppen rossz tapasztalat, mert ez utóbbi is a fejlődést szolgálja"