A szeretet, szerelem művészete
2014.07.24 17:10
Mi a szeretet?
Isteni erő, amely összetartja a világot.
Kohézió, amely minden atomot, részecskét egybe olvaszt.
A magyar nyelvben talán a legkifejezőbb fogalom. A szer, amely etet, hiszen tápláléka testnek, léleknek, szellemnek. E nélkül a „szer” nélkül előbb, utóbb elpusztul minden organizmus.
Erre utal a bibliai ima egy mondata is, miszerint: „minden napi kenyerünket add meg nekünk ma”
Ezt a szimbólumot hordozza fizikai síkon a kenyér is, az élet, a szeretet jelképét, hiszen nap, mint nap szükségünk van a fogyasztására.
Mára már elcsépeltük e szó fogalmát, mint a barátságét is, ma már mindenki „barát”, aki egy közösségi oldalon felregisztrál, és mindenkit „szeretünk”, aki a „barátunk”, szinte nyakló nélkül.
Hol van ma már a mély, igaz tartalma ezeknek a szavaknak? Pedig a kettő nagyon is összetartozik, mint a szerelem és a szeretet is, mely fogalmakat sokszor, főleg lelki fejlődésünk kezdeti fokozatain
össze szoktak téveszteni egymással.
Az emberi szeretet, mint annyi más, azonban múlandó, és különböző szinteken működik.
Dr. Gyökösi Endre, "Bandi bácsi a szeretetről” c. művében, így ír a témáról:
„Szexus: Szeretlek, mert enyém vagy
Erósz: Szeretlek, mert ilyen vagy
Filia: Szeretlek, mert társam vagy
Agapé: Szeretlek, mert szeretlek”
Persze, ez nem ilyen egyszerű folyamat, mint a fenti idézetből következtetni lehet, nem egyenletesen végbe menő fejlődési ciklusokból áll, hiszen ennek az útnak a bejárása sok-sok élet, rengeteg tapasztalat, lemondás, árán valósul meg.
A Szexus:
Nem egy állandó értékű jelenségről van itt szó, hanem egy mindig változó, ingadozó, a körülményektől nagyban függő érzésvilágról, amelyet érdektől, egótól, nemi vágyaktól átitatott jellemünk alakít szüntelen.
Az ember hajlamos mazochisztikus játszmákra is, csak hogy kiharcolja magának a függőség tárgyától a figyelmet, a szeretetet, hiszen a szeretet is egyfajta energia, ami éltető hatású.
És itt a lényege ennek az önkínzásnak, a társfüggőség. A szeretet alacsonyabb tudatszinten narkotizál, függőséget okoz. Számtalan öngyilkosság, tragédia volt a következménye már, a hiányának, vagy a félre értett viselkedésnek, amit szeretethiánynak tudtak be.
Az emberi játszmák nagy része, mint Eric Berne tanulmánya, terápiája is utal rá, a szeretet, a figyelem „kivívása” a célja.
Számtalan sorskönyv íródik erre a szisztémára és játsszák végig nem ritka esetben egy életen át, tele tragédiákkal, nehezen viselhető élettel terhelve amúgy is nehéz életútjukat.
Sokan nem tudják még ezen a szinten megkülönböztetni a szeretetet, a szenvedélyektől és ebből adódnak az élet nagy konfliktusai. Minden normálistól eltérő viselkedés segély kiáltás a szeretetért.
Az Erosz.
A kifejezés önmagáért beszél.
Viszont ez már egy behatárolhatóbb kategória, jellegéből adódóan.
Szexuál pszichológusok ezreinek nyújtanak biztos munkát a társfüggők, akik zsarnoki módon terrorizálják, zsarolják környezetüket, de különösen partnerüket, házastársaikat.
Csak néhány abból a kisded játszmákból, amivel szeretetet próbálunk kicsikarni kiszemelt „áldozatainkból”.
Siránkozunk, kioktatunk, visítozunk, kiabálunk, könyörgünk, alkudozunk, védelmezünk, vádolunk, üldözünk, menekülünk, rábeszélünk, kibeszélünk, igyekszünk bűntudatot kelteni, csapdát állítunk, ellenőrzünk, duzzogunk, hatalmi játszmákba kezdünk, ultimátumot adunk, feláldozzuk magunkat, megtagadjuk, hogy feláldozzuk magunkat, gyámoltalannak mutatkozunk, mosoly szünetet tartunk, kedveskedünk, hazudozunk, apró aljasságokat követünk el, jókora disznóságokat művelünk, öngyilkossággal fenyegetőzünk, meggondolatlanul dobálózunk a nagyobbnál nagyobb sértésekkel, szeretkezünk, visszautasítjuk a szeretkezést, bántunk, elítélünk, csodáért imádkozunk, odamegyünk ahová nincs kedvünk, otthon tartjuk, bezárjuk, kizárjuk, elköltözünk tőle, majd össze költözünk vele, móresre tanítjuk, makacskodunk, beadjuk a derekunkat, megpróbáljuk féltékennyé tenni őt, megpróbáljuk megfélemlíteni, faggatjuk, zsebekben turkálunk, fiókokat kutattunk végig, megpróbálunk a jövőbe látni, a múltban kutakodunk, egyszer és mindenkorra lezárjuk az ügyet, aztán újra lezárjuk, majd újból lezárjuk...
Persze túlnyomó részben elsikkadnak az ismeretlenségben, eltűnnek a sűlyesztőben az esetek, nem jutnak el a terapeutához, magunk próbáljuk jól, rosszul megoldani sorsunkat, és ebből ritkán születik jó megoldás.
Pótcselekvésekre „kényszerülünk”, alkoholba „mártjuk”, szexbe bújtatjuk, „önkéntes áldozattá” alacsonyítjuk le, nem ritkán önostorozással bántjuk saját magunkat, ahelyett hogy reális önképet alakítanánk ki mi, a társadalom hétköznapi tagjai, ahelyett, hogy megélnénk a szeretet szent érzését.
Az egyházak egy része is kiforgatja a lényegét, érdekeik szerint magyarázva a szeretet "szükségességét”, nem kevés fenyegetést rejtve dogmatikus tanaik közé, annak hiányát illetően, mintha csakis és kizárólag az egyén egyszerű akaratán múlna a szeretet jelenléte.
A Filia:
Ez egy jóval nemesebb „szint” már, a görög mitológiában a legmagasabb jelentéssel bír, de még benne rejlik az érdek, a társfüggőség, az egó.
Philemon és Baucis megható, szép története azonban reményt ad a függőségek, érdekek levetkőzésére, a kötöttségektől való megszabadulásra.
Egy nagyon szép és eredeti gondolat egy magyar sláger szövegében: „minden árny próbál, és minden fény formál” (Zséda: Valahol)
Ez kifejezi a sötétség embert próbáló hatását, azt, hogy minden negatívum tanítás is egyben és a fény teremtő erejét, amely létrehozza a jelen, a jövő szép, értékes dolgait, élményeit.
És itt ezen a szinten ez a tétel feltétlen igaz.
Az agape:
Ha megnézünk két idős embert, akik karonfogva mennek, ott még jelen van valamilyen érdekeltség. Általában, aki karol, az támaszkodik lelkileg is, vagy bármilyen más szembonból a másikra. A mozdulat önmagáért beszél, hiszen kapaszkodik a másik emberbe.
De, ha kézen fogva mennek az utcán, ott biztos, hogy a szeretet is jelen volt, van és marad is, míg él az egyik. Az összetartozásé, az együttérzésé a mozdulat. A veszteségtől való félelem már csak a másik lényére korlátozódik. Már nem az anyagi feltételek játsszák a szerepet, csak az érzelmeké. Nincs játszmázás, a másik manipulálása ezen a szinten.
Ha pedig eltávozik, akkor a másik is követi viszonylag rövid időn belül.
Miért is?
Mert aki elment, az kivonja a szeretet energiáit a szeretett közvetlen környezetéből, akit nem éltet a régen megszokott meleg érzés, ami évtizedeken át kölcsönösen áradt közöttük, ezért inkább követi őt.
Ez talán még inkább a Filiához tartozik, de már mindenképen benne van az Agapé hatása is.
Ez már a krisztusi szint kezdete, amely érdek, feltétel nélkül való.
Itt már beteljesül minden, ami emberi kapcsolat szempontjából szóba jöhet, mint teljesség.
Szerelmes dalok, és versek ezrei zengik a dicsőségét, bár a szerzők közül elég kevesen élik át a valóságban. Ezért is születik annyi giccses alkotás, úgy filmek terén, (szirupos sorozatok) mint leírt, vagy eldalolt formában.
Nem szabad elfelejtkezni az adás-kapás viszonylatáról sem.
Fontos, hogy az egyenlő arány meg legyen a két pólus között. Aki ad, az kapjon is egy társkapcsolaton belül, mert ha ez felborul, az nem vezet jóra, akkor előbb, utóbb borul minden, ami a kapcsolathoz tartozott.
Tartózkodni kell a felesleges áldozatoktól, mert értelmetlen önkínzás, és az esetek túlnyomó részében, másik fél rendszerint nem máltányolja, a túláradó adakozástól, mert a túl sok „adomány” megalázó lehet a másik fél számára.
Viszont tudni kell elfogadni is, mert aki nem akar befogadni, az kiáradni sem képes őszintén, és aki nem képes kiáradni, az adni sem tud igazán, jó szívvel, csak érdekből, számításból. Annak, pedig már semmi köze a szeretethez.
Le kell győzni kitartó munkával az önimádat sötét árnyképét önmagunkban, hiszen míg jelen van, addig más nem létezik számunkra. Le kell tudni küzdeni az érdekek kísértetét, hogy önzetlen lehessen az adakozás.
Akinek fejlett az érzelmi intelligenciája, annak ez persze már nem okoz gondot. Azonban hosszú az út odáig. Rengeteg megpróbáltatás, nehézség és nem ritkán kudarc kíséri a fejődni vágyó embert. Könnyen vissza lehet esni egy bukás révén, sokszor mélyebbre a már elért szintnél.
Amit a vallások hirdetnek a szeretetről, az már inkább egy elért végkifejlet, ami elérhetetlennek tűnik a hétköznapi ember számára, így sokszor tudomásul veszi ugyan, de meg sem próbálja végig vinni.
Inkább választja, a még nehezebb utat, ami mint tudjuk a tapasztalat, által nevel, tanít, szorít rá a fejlődésre.
„Csak a szeretők képesek jobbá, szebbé tenni a kiégett világ talmi álmait, hol arra a kincsre, hogy szívből szeretni, támadva ráveti a félsz mocsok-gúnyait.”
(Tasnádi Györgyi: Szeretetlenek és szeretők)